Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
 

Május 11. 13:55

7.02. Mellbevágó problémák

 
 
 
 
 
 
2.évad

2.22.Vigyázz mit kívánsz!

  2006.09.06. 17:08
A lányok megmetik egy dzsinn életét, így ő felajánlja, hogy teljesíti mindhárom testvérnek egy-egy kívánságát. A dzsin természetétől fogva a kívánságokat nem feltétlenül úgy teljesíti, ahogy a lányok szeretnék és ezenfelül még egy démonnal is szövetséget köt... Prue első szerelme utáni vágya 17 éves kamasz, lázadó és varázserő nélküli tinivé változtatja, Phoebe aktív erőt szeretne, ezért menekülnie kell, piper pedig azt szeretné, hogy Dan túlléphessena szíktásukon, így aggastyánná válik. A kaland rosszul sül el, ugyanis Pruet megöli egy parkban az a sárkánydémon akivel a dzsinn szövetkezett. A legidősebb nővért még Leo sem tudja megmenteni. A dzsinn ezért felajánlja, hogy visszatér a palackjába, hogy minden visszatérhessena régi kerékvágásba. Azonban ez a művelet sem hozza vissza Pruet, ezért Piper egdörzsöli a palckot és visszakéri Prue életét, hogy a hármak erejével megölhessék a sárkánydémont, Dan összetört szívét csak az vigasztalja, hogy megtudta Piper boszorkány. A lányok maradék kívánságukat felhasználva, halandóvá teszik a dzsinnt és kitörlik Dan memórijájából, az utolsó szomorú részt.

2.21.Az apokalipszis olvasai

  2006.09.06. 17:08
A világban egyre nagyobb mértékben nő a viszály, a halál, az éhínség és a háború. Egy alkalommal a Bűbájosook négy különös és gonosz férfival találkoznak. Harc közben mindkét oldalról elhangzik egy-egy varázsige aminek hatására, az egyik férfi és Prue eltűnik. Piper, Phoebe és Leo megpróbálják kidreíteni mi is történhetett, a három férfival egyetemben, akik szövetséget ajánlanak, hogy visszaszerezzék az eltünteket. Leo vonakodik bár, de lányok a belemennek az egyezségbe. A testvérek hamarosan megtudják, hogy a négy férfi az Apokalipszis lovasai és céljuk a világvége elhozatala. Ha a gonosz az apokalipszisig elér egy bizonyos fokot, akkor a világ elpusztul. Phoebenek és Pipernek dönteni kell: Prue vagy a világ. A lányok meghozzák fájdalams döntésüket, miszerint a nővérük sem ér annyit, hogy a világ elpusztuljon. Önzetlen tettük megmenti Pruet, így a lovassal együtt vissza térnek a világra. Az apokalipszis sem következhet be, mert a lányok önzetlenségével, kiderül, hogy még mindig túl sok a jó a világban.

2.20.Az asztrálmajom

  2006.09.06. 17:07
A Pieprt súlyos betegsége alatt ápoló orvos, Dr. Williamson, az eset óta kutatja, hogyan tudott Piper ilyen gyorsan meggyógyulni egy halálos betegségből. A lányok vérét majmokba fecskendezi, így azok megkapják a lányok erőit is, a telekinézist, a jövőbelátást és a fagyasztást valamint Prue legújabb erejét az asztrálkivetítést. Mikor a lányok a lányok meglátják a majom asztrálkivetített formáját, nem igazán értik mit történt. Mikor a rájönnek a titokra már túl késő, ugyanis Williamson véletlenül befecskendezte magának a lányok vérét, íyg mind a négy erő birtokosa. Ebbe egy idő után teljesen belebolondul. A húgának szervátültetésre lenne szüksége, ám nincs donor. Williamson elkezd bűnözőkre vadászni, hogy kioperálhassa belőlük a szervet. A lányok ezek után már a nyomára tudnak bukanni. Eközben Prue újabb feladata, hogy fotókat készítsen egy színészről, mire a rajongók és a média összeboronálja őket

2.19.Ex Libris

  2006.09.06. 17:06
Piper épp a P3-ban a The Goo Goo Dolls estéjére készül, mikor Dan megzavarja, hogy elmondja neki, Leo nős. Phoebe egy Charlene nevű szellemlánynak próbál segíteni akit egy Libris nevű démon ölt meg, mert dolgozatával bizonyította volna a démonok létezését. A démonok viszont minden efféle próbálkozást megtorolnalk, nehogy fény derüljön a démon világ létezésére. A lány segít legyőzni a démont, mielőtt az végezhetne következő áldozatával, Phoebevel. Charlene lelke viszont addig nem léphet tovább míg nem segít Pruenak egy gyilkos elfogásában. Prue ugyanis mindeközben összeismerkedett egy meggyilkolt lány apjával, mindenki tudja ki volt a gyilkos, mégsem mernek vallomást tenni, mert félnek. Charlene addig ijeszgeti a gyilkost míg az feladja magát, így a lány apja és Charlene is megnyugvásra lel. Piper felkeresi Leo előző feleségét és kiderül, hogy a hölgyet Lillian Wyattnek hívják és már majdnem 80 éves. Azelőtt házasodtak össze mielőtt Leo elment volna harcolni a második világháborúba. Miután meghalt meglátogatta az asszonyt és elmondta neki, hogy tovább kell lépnie. Asszony így is tett és lett egy gyönyörű családja. Leo ezek után lett fényőr.

2.18.Csak illúzió

  2006.09.06. 17:05
A lányok következő ellenfele egy illúziódémon, aki azzal terorizálja a környékbelieket, hogy horrorfilmek szereőlit kelti életre. Egyik alkalommal véletlenül Phoebe kedvenc filmjének főszereplőjét és egyben álompasiját, Billyt sikerül levarázsolni a vászonról. A démon egy profi bérgyilkost és egy késsel támadó hullát küld a lányok után. Billy és Leo segítségével sikerül a testvéreknek legyőzni a démont, de Prue és Piper majdnem a kétdimenziós világban maradnak. Phoebe fájdalams búcsút vesz álmai férfiától. Piper és Leo ebben a részben mennek el első igazi randijukra.

2.17.A hiúság démona

  2006.09.06. 17:05
Gail néni, a lányok nagymamájának ismerőse és két barátnője megidéznek egy démont, hogy fiatallá varázsolja őket. Ám a démon nem hajlandó segíte, így Gail néni felajánlja a Halliwell lányok erejét. Elhívja a lányokat a vendégsékbe, és a testvérek mit sem sejtve, el is mennek. A néni megkínálja őket egy kis üdítővel ami valójában bájital, amivel elveszi tőlük az erejüket és Crytonak adja. Így a lányok védtelenek lesznek. Gail néni barátnőit megöli a démon, mert már nincs rájuk szükség, Gail ugyan fiatal lesz, de csak addig amíg a démonnak szüksége van rá. A lányok erőik nélkül próbálják legyőzni a démont. Phoebe elközben szemüveget kap, és azon rágódik, hogy használja-e. Piper a rész végén szakít Dannel.

2.16.Murphy törvénye

  2006.09.06. 17:04
Prue megkapja első profifotós állását a 415 magazinnál. Feladata, hogy képeket készítsen "San Francisco legszerentcsétlenebb nőjéről". A végén fotózás helyett meg kell menteni a nő életét, mivel olyannyira szerencsétlennek érzi magát, hogy öngyilkos akar lenni. A lányok rájönnek, hogy egy árnyőr áll a háttérben, és Pruet jelölte ki következő áldozatának. Piper és Phoebe az utolsó pillanatban érkeznek, hogy megmentsék nővérüket, aki majdnem öngyilkos lesz. Ebben segítségükre lesz Leo is aki visszakapja a szárnyit. Eközben Piper és Leo újra összejönnek, de erről Dan még nem tud.

2.15.Küldj egy jelet!

  2006.09.06. 17:01
Újra feltűnik Bane Jessup, a bűnöző, és ezzel újra fellobantja a lángot közte és Prue közt. Bane épphogy megússza egy Litvack nevű démon támadását, így hát elrabolja Pruet és rábeszéli, hogy segítsen megmenteni őt. Piper és Phoebe eléggé kompromittáló helyzetben találnak rájuk. Prue nehezen tudja meggyőzni testvéreit, hogy végezzenek a démonnal, de végül sikerül. Prue nem tagadja, hogy kölcsönösen vonzódnake gymsához Banenel. Phoebe egy varázslattal próbálja rávezetni Pipert, hogy kit válasszon: Dant vagy Leot. De Piper megnyugtatja, hogy sosem volt szüksége varázslatra, hogy tudja kit szeret valójában.

2.14.Kísért a múlt

  2006.09.06. 17:00
Phoebe-t előző élete kísérti, melbyen a huszas évek egy fondolatos boszorkánya volt, ezért varázslattal visszítér régi éeltébe. Ezekben az években Piper Dan felesége volt, Prue sikeres fényképész, Phoebe-t pedig rávette egy hallhatatlan warlock, Anton, hogy testvérei ellen forduljon. Phoebe jelnkori életét kínzó átkot pedig testvérei szórták rá 1924-ben, hogy megöljék őt minden jövőbeli életét. Phoebe egyetlen reménye, hogy a múltban megtaláljon egy nyakláncot, ami immunissá teszi a varázzsal szemben, de amikor ezzel próbálkozik csapdába esik. Anton megjelenik a jelenben, hogy csatlakozzon a Phoebe helyére került gonosz Phoebehez, eközben a múltban lévő Phoeebt épp fojtogatják testvérei. Prue és Piper erejükkel elpusztítják Antont és leszakítják a gonosz Phoeberől a varázsnyakláncot. Eddigre a jelenbeli Phoebe is visszatér akire a testvérei ráadják a láncot, így megmenekül az átok ellen. A történések összezavarják Phoebet, akinek a múltbéli gonsoz útja összetöri a szívét, Piper pedig azért lesz szomorú, mert megtudja, hogy bár a múltban Dan férje volt, de Leo volt a szeretője, és erről leo mindvégig tudott.

2.13.Állati ösztönök

  2006.09.06. 17:00
Phoebe egyetemi barátnői varázslatot alkalmaznak, hogy egy kígyót, egy malacot és egy nyulat 24 órára férfivá változtassanak. Romantikusnak tervezett 24 órájuk azonban nem úgy sikerül, ahogy eltervezték, ugyanis az állatból emberré változott egyedek, egyetemi hallgatókat támadnak meg, és fellázadnak teremtőik ellen, hogy végérvényesen emebrek maradhassanak. Piper elakar menni a klubból, hogy egy romantikus estét tölthessen együtt Dannel, de Phoebe, a varázslat visszafordítására tett kísérlete miatt a klub vendégeit állatokká változtatja. Az állástalan Prue csatlakozik testvéreihez a klubban, hogy segítsen nekik visszaváltoztatni az állatokat vendégekké. A kígyó és nyúl megöli a disznó társukat, aki tiltakozik az erőszakosságuk ellen. A bűbájosoknak sikerül elfgoniuk az állatokat és a rendőrök elviszik őket a börtönbe, hogy ott éljék le további életüket. Pipernek végül sikerül elindulni a Dannel romantikus estéjükre, de Leo állandó jelenléte és klubbeli új munkája miatt Dan elég kényelmetlenül érzi magát.

2.12.A halál küszöbén

  2006.09.06. 16:58
Piper egy relytélyes és életveszélyes betegséget kap, és az orvosok nem tudják meggyógyítani, mert nincs ellenszere. Phoebe és Prue-megszegve a boszorkányok egyik alapvető törvényét, miszerint saját célra nem varázsolhatnak-alkalmaznak egy "ébredés-varázslatot", aminek lesz egy mellékhatása, így a kórházban több beteg is elkapja a vírust. Piper-feláldozva életét-megkéri testvéreit, hogy fordítsák vissza a varázslatot, hogy a többi beteg megmeneküljön. A testvérei nehezen bár, de beleegyeznek. Piper már majdnem meghal, amikor Leo megmenteni, annak ellenére, hogy ez tilos a fényőröknél. Mikor Piper felébred először Leo nevét mondja ki, ami miatt magyarázattal tartotozik Dannek. Leo mivel megszegte a törvényt elveszteti szárnyait és halandó emberként él tovább, de nem bánja, mert-mint mondta-mostmár normális emberként harcolhat Piper-ért. Prue a megváltozott munkahelyi körülmények miatt, ott hagyja az állását és ezzel Jacket is.

2.11.Gyereksírás

  2006.09.06. 16:57
Morris megengedi Phoebe-nek, hogy haza vigyen az őrsről egy bébit, mert a lány látomásában egy szellem végezni akar a kicsivel. Prue és Piper kiderítik, hogy egy szellem sorra gyilkolta a Van lewn család férfitagjait, és most a picivel is végezni akar. A bűbájosok megkérik a ház asszonyát, hogy segítsen nekik megmenteni a baba életét. Eközben Jack megpróbálja rábeszélni Prue-t, hogy kísérje el egy üzleti útra, Piper és Dan kapcsolatában pedig váratlan fordulat következik be.

2.10.Veszélyben Ámor

  2006.09.06. 16:56
Phoebe, -aki mostanában nem igen tud randit összehozni magának- siet Kupidó segítségére,akinek egy Drazi nevű gyűlöletdémon elrabolta szerelemgyűrűjét aminek a segítségével összeszokta hozni a párokat. Drazi a gyűrűvel pont az ellentetjét csinálja. Veszekedésre "bíztatja" a párokat, akik ellenségekké válnak. Phoebe és nővérei mindent megtesznek, hogy segítsenek a párokon, de ehhez nem kell semmilyen varázst alaklmazniuk,mert a szokásos, hagyományos módszerekkel minden megoldódik, és lányuk is legyőzik Drazit. Phoebe pedig búcsúzásképpen még egy búcsúcsókot is kap Kupidótól.

2.09.A félelem ura visszatér

  2006.09.06. 16:55
A lányukat a saját házukban egy nő támadja meg géppuskával. Prue az erejével visszairányítja a golyókat a nő testébe, aki ebbe belehal. Kiderül róla, hogy halandó volt. Egy bérgyilkos volt és Ms. Hellfire néven futott. Prue bérgyilkosnak öltözve elmegy a nő noteszában talált címre, ahol találkozik a jóképú szenvtelen bűnözővel Bane Jessuppal. Eközben Phoebe és Piper megpróbálják kideríteni a következő áldozatot. Prue új erőt kap, az asztrálkivetítést, ami annyit tesz, hogy kitudja magát vetíteni egy másik helyre, így két helyen lehet egyszerre. A szálak végül Barbashoz, a Rettegés Urához, a lányok régi ellenségéhez vezetnek.

2.08.A múlt ismétli önmagát

  2006.09.06. 16:55
A Halliwell lányok ellátogatnak arra a régen bezárt nyári tábori üdülőhelyre, ahol anyjuk sok évvel ezelőtt relytélyes módon meghalt. Tanúi lesznek két erőszakos fulladásnak is a tóban. Találkoznak a hajléktalan Sammel, akiről kiderül, hogy anyjuk fényőre volt, és hogy gyengéd érzelmeket tápláltak egymás iránt. A bűbájosok végre, megtudják, hogy halt meg anyjuk és ezért majdnem egyikük életével fizetnek.

2.07.A gondolatolvasás igézete

  2006.09.06. 16:54
Prue és Piper gondolatolvasó-varázslatot alkalmaznak, mert félnek, hogy jelenlegi kedveseik akár warlockok is lehetnek. Hallják egymás és környezetük gondolatait, amikből egy-két vicces helyzet is kikerekedik. Prue kedvese Jack megtréfálja barátnőjét, azzal, hogy két példányban jelenik meg. Viszont itt szószincs varázslatról, ugyanis Jacknek van egy ikertestvére akivel kitalálta ezt az egész tréfát. Piper szerelméről, Danről is kiderül, hogy semmilyen kapcsolata nincs az Alvilággal. Így hát mindketten megnyugodnak. Phoebe egy klinikán dolgozik önkéntes ápolóként, ahol megismerkedik egy Eric nevű fiúval. Hamarosan kiderül a fiúról, hogy egy agyszívó warlock csoport a Gyűjtők akarják elkapni elszívni az emlékeit,mert lefordított egy fontos ősi táblát, amin rajta van a múlt és jövő történelme

2.06.A varázspálca

  2006.09.06. 16:54
Három filmművészetis diáknak szívét elrabolja egy gonosz boszorkány, aki közel kétsáz évnyi bezártság után szabadul ki egy barlangból és útnak indul megkeresnimágikus jogarát. Leo megkeresi a Kiválasztottat, az egyedüli embert aki képes a jogart jó útra téríteni. A feladat elvgézése közben többször összetalálkozik Piperrel aki egyre jobban beleszeret a szomszéd Danbe.

2.05.A bestia

  2006.09.06. 16:53
Phoebe minden éjszaka bizarr álmot lát. Álmában ugyanis férfiakat gyilkol. A lányok kiderítik, hogy az álmokat nem Pheoeb hanem egy Succubus egy valódi végzet asszonya hajta végre, ő gyilkol férfiakat. Ezt azért teszi, hogy tesztoszteronjukat magába szívja és ígytud szaporodni. Prue, hogy elkapja a démont varázslatot alkalmaz, ami férfivá változtatja. Mannynek adja ki magát a lányok unokahugának. Külsőleg is és belsőleg is férfias lesz, ezért meg kell tanulnia férfiként viselkedni, és így ő lesz Succubus következő áldozata...

2.04.A sátán zenéje

  2006.09.06. 16:53
Piper a klubját P3-nak nevezi el a három lány után. Pénzügyileg viszont elég rosszul áll, veszteséges. Piper nem tudja, hogyan donhatná fel a hely forgalmát, amikor is a Dishwalla együttes leszerződik hozzá egy koncertre. Mint később kiderül Leo intézte el a fellépést, mert a a banda menedzserre, egy démonnal üzletelt,miszerint női rajongokat ad étkül, cserébe pedig hírnevet és közismertséget kap. A démon csapdájába esik a a szomszéd Jenny is. Eközben Piper érzelmeivel vívódik,mert nem tud együtt lenni leoval a szabályok miatt, a szomszéd Danhez viszont töb köti puszta barátságnál.

2.03.A festmény fogságában

  2006.09.06. 16:52
Prue az Aukciós házban egy festményt értékel föl miközben a festményen egy furcsa villogó pontot fedez fel. Akaratlanul bár, de kimondja a varázsigét, ami a festmény belsejébe repíti. A festményben találkozik egy emberrel aki hetven éve raboskodik ott és minden erejével azon van, hogy ki tudjon jutni. De ez nem egyszerő, mert repülő tűzgolyók és különböző varázstárgyak nehezítik a kijutást. Piper eközben megkéri új szomszédjukat, Dant, hogy segítseni a Klubja renoválásában. Phoebe pedig a zsenik igézetét használja arra, hogy megkapjon egy állást, ami anélkül nem igen sikerülne. Időközben Piper is beszorul a festményb. Phoebe az okosság varázslat hatására, elmondja azt a varázsigét ami segythetne a lányokon, de csak a hetven éve bentlakó embert sikerül kiszedni, aki igazából warlock. A warlock a lányokra gyújtja a festményt és Phoebet is bele zárja. Az okosságvarázslat letelt, de Phoebe furfangosságának köszönhetően becsalja a warlockot és kedvesét a képba. Piper megfagyasztja őket a lányok pedig visszatérnek saját világjukba.

2.02.Utazás a jövőbe

  2006.09.06. 16:46
Phoebe TV nézés közben látomást kap, miszerint 2009-ben máglyán elégetik. A lányok egy egyszer használható varázslattal a jövőbe utaznak, hogy megentsék Phoebet. Az igézet saját maguk jövőbeli testébe repíti őket. Piper egy elvált családanya, volt férje Leo és kislányát pedig Melindának hívják. Prue sikeres üzletasszony, hosszú szőke hajjal(!), de nem boldog mert nincs senkije a nővérein kívűl. Phoebe egy börtönben találja magát és megtudja, hogy azért került oda, mert a varázserejével megüölt egy gyilkost. Egy nagyhatalommal bíró politikus pedig boszrokányüldözést kezdeményez. Phoebet végül elégetik a máglyán testvérei szeme láttára, mert szerinte meg kell bűnhődnie a tettéért. Amikor a három nővér visszatér 1999-ba megesküsznek, hogy nem válnak olyan emberekké, akiket a jövőben láttak.

2.01.Veszélyben a Hármak ereje

  2006.09.06. 16:45
A három nővér most ünnepli boszorkányukká válásuk 1.évfordulóját, amikor is egy Abraxas nevű démon ellopja az Árnyak Könyvét. A démon hátulról kezdve elkezdi életre hívni a boszik eddig legyőzött ellenfeleit (Jeremy,Nicholas stb.). És folyamatosan elveszi a lányok erejét. Prue Andy halála miatt elég gyenge és nincs nagy kedve hozzá,hogy megmentsék boszorkány mivoltukat, de a húgai végül rábeszélik és azon az éjszakán amikor boszorkányok lettek a Hármak Erejéből megalkotják az Egy Erejét ezzel legyőzve Abraxast és visszerzik a könyvet. Eközben a szomszédba egy Dan nevű srác költözik unokahúgával Jennyvel.

 
 
 
Indulás: 2005-10-16
 
modulnev

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.