Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
Charmed1993- Bűbájos Boszorkák portál
 

Május 11. 13:55

7.02. Mellbevágó problémák

 
 
 
 
 
 
3.évad

3.22.A vég

  2006.09.07. 16:42
A lányok megmentenek egy orvost, Dr. Griffiths-t egy Shax nevű démontól. Shax megtámadja a lányokat a házukban. Prue és Piper súlyos sérüléseket szerez, ám a doktor és Phoebe jól van. Phoebe rögtön Leot hívja aki meggyógyítja a lányokat. Ezután Prue és Piper a démon után erednek és megtámadják, a harcot felveszi egy tv stáb és a Halliwellekből világszenzáció lesz. Az összes tv csatorna a házuk köré csoportosul, önjelölt boszorkányok akarnak a közelükbe férkőzni. Prue és Piper bezárkózik a házba, miközben Phoebe az Alvilágban próbál segíteni Colenak, hogy elmenekülhessen a Forrás elől. Leo utána megy, hogy közölje a lánnyal, hogy lelepleződtek. Így Leo nem hallja Prue segélyhívását, mikor fent egy fiatal lány lelövi Pipert. Prue csak angy nehezn tudja beszállítani hugát a kórházba, ám sikerül. A műtőasztalon Piper belehal sérüléseibe. Eddigre már a kommandósok is a kórházban vannak. De Prue erejével kizárja őket a szobából. Leo végre feljön az Alvilágból és a kórházba teleportál, ahol meglátja feleségét holtan. prue könyörög, hogy hozza vissza, de Leo már nem tud semmit sem tenni. Vissza megy az Alvilágba Phoebehez, hogy elmondja nagyobbik nővére meghalt. Phoebe könyörög a Forrásnak, hogy fordítsa vissza az időt. A Forrás alkut ajánl, miszerint visszaforgatja az időt, de cserébe Phoebe örökre az Alvilágban amrad és a gonoszt szolgája. A lány bele megy az alkuba. Ekkor fen, a kórházban, az egyik kommandós rá lő Pruera, akit majdnem el is talál a golyó, ám az idő egy másodpercre megáll és visszapörög aznap reggelre mikor a lányok elviszik házukba a doktort, Shax utánuk jön és megtámadja a lányokat, úgy ahogy a rész elején, de Phoebe már nincs ott mivel az Alvilágban van. Prue és Piper átesnek a falon, mindketten eszméletlenek és nincs aki hívni tudná Leot, hogy segítsen.....

3.21.Banshee

  2006.09.07. 16:41
A Bűbájosok következő ellenfele egy Banshee aki szomorú és magányos embereket támad meg. Míg Prue és Phoebe a démon után nyomoznak, Piper száműzi magát a pincébe, amíg meg nem tanulja használni új képességét, a robbantást. Ám végül kénytelen előjönni, hogy elmondhassák a Banshee elleni varázsigét, aminek hatására Prue kutyává változik és bár a démont sikerül elpusztítani, Phoebe Bansheevé változik, mivel ő is szomorúnak és magányosnak érzi magát és elindul a városba, hogy ártatlanokkal végezzen. Piper és a kutya Prue Cole segítségét kérik, hogy hozza vissza Phoebet, ugyanis, hogyhya megöl valakit örökre Banshee marad....

3.20.Nincs kiút

  2006.09.07. 16:41
Cole ájultan fekszik a Testvériség fogságában. Régi mestere Raynor és a többiek azon tanakodnak, hogy hogyan tudnák visszahozni Cole gonosz énjét. Mikor Cole felébred Raynor azt hazudja neki, hogy végig tudta, hogy áruló, de hibáját még jóvá teheti ha megszerez egy boszorkánytól egy amuletett. Cole elmegy Phoebehez és elmonjda neki, hogy nem akar többé démon lenni. Piper megkapja második erejét, a robbantást. Ám ezt még nem igazán tudja kordában tartani így a konyha pillanatok alatt csatatérré változik. Cole elmegy a boszorkányhoz elhozza az amuletett, ám nem öli meg a nőt. Raynor utána megy és végez a nővel. Így Prue és Phoebe sajnos már túl későn érkeznek. Prue , Phoebe és Leo kiderítik, hogy két amulett létezik, amit ha egyesítenek, akkkor a viselője legyőzhetetlen lesz, viszont ez csak a jó boszorkáknál működik, a démonoknál nem. Cole az amulett párjának keresésére indul. Raynor megígérte neki, hogyha végez a boszokával megkaphatja az apja lelkét. A lányok megtalálják a másik boszorkát, akit védelmük alá vesznek. Raynor megjelnik a padláson, ahol leüti a boszorkát és Leot. Az apja lelkével zsarolja Colet, hogy végezzen a nővel. Colenak nincs más választása megöli a nőt. Prue hirtelen beront a padlásra, de sajnos már túl későn. Phoebe azt mondja Colenak, hogy szakítaniuk kell, mert Cole a gonoszt választotta. A Coleban felgyülemlő harag újra Balthezorrá változtatja.

3.19.A testvériség

  2006.09.07. 16:40
Cole és Phoebe az utcán sétálnak mikor megjelnik előttük egy próféta és a Tövisek Testvériségéről kezd el beszélni, majd hirtelen megjelnik mögötte egy démon és elráncigálja egy sikátorba. Phoebe utánuk rohan és végez a démonnal, aki már megölte a másik férfit. Cole valamivel lasabban ér oda, látszii, hogy nem akart ott lenni. Mikor erről kérdezgeti Phoebe, elmonjda neki, hogy a lány épp most végzett a férfi bátyával. Cole elmondja, hogy ő is tagja a testvériségnek és hogy mostanában nem stimmel ott valami. Phoebe figyelmezteti hogy ne csináljon semmit, ám Cole mégiscsak nyomozni kezd.Cole rájön, hogy a Testvériség egyik célja egy hírközlőtársaság megkaparintása, méghozzá, úgy hogy megölik az elnököt és egy démon rakna a helyére a személyazonosságával. Mikor Cole elmegy a Testvériséghez először nem bíznak benne, ám Cole kivágja magát, mondván segít elérni a céljükat és még a Bűbájsokat is megkaphatják. Ezekután Cole figyelmezteti Phoebet a veszélyre a kriptában, ám kiderül, hogy a Testvériség figyeli őket és így megtudják, hogy Cole kettős játékot játszik.

3.18.Bűnös város

  2006.09.07. 16:38
Egy erős démon a hét fő bűnt használja fel arra, hogy hét emberi lelket szállítson a Forrásnak. Prue és Phoebe ép arra sétálnak ahol a démon egy csatlósa és a kapzsiság által megfertőzött férfi harcol egy ládikáért. Prue kilöki a ládát az úttestre, ahová a férfi utánaugrik, ám elüti egy busz a cstlós pedig eltűnik. Prue-ék hazaviszik a ládikát, hogy kiderítsék az Árnyak könyve segítségével, hogy mi van a ládában. Kiderítik, hogy ládika a hét fő bűnt tartalmazza:kapzsiság, büszkeség, falánkság, irigység, bujaság, lustaság és a harag. Hirtelen megjelnik a doboz gazdája, a démon és a Bűbájosok legnagyobb meglepetésére kioszt mindenkinek egy bűnt. Prue a büszkeséget kapja, ezáltal egoista lesz, Phoebe a bujaságot, ezáltal egy kissé vágyfűtött, Piper a falánkságot kapja, így mindent megakar vásárolni, Leo pedig a lustaság rabja lesz...

3.17.Boldog békeidők

  2006.09.07. 16:38
Piper szeretne elköltözni Leoval, mert úgy érzi, hogy már túl sokan vannak a házban. A Bűbájosokat egy nehezen elpusztítható warlock támadja meg. Eközben bepillantást nyerhetünk a lányok múltjába,amikor még nem tudtak boszorkányképességeikről. Kiderül, hogy Piper és Prue egy North Beach-i lakásban éltek és csak akkor költöztek vissza a Halliwell házba, amikor a Nagyi megbetegedett. Azért, hogy kitudják fizetni Nagyi gyógyszereit Piper egy bankban kezdett el dolgozni. Prue Roger jegyese volt, Phoebe pedig kereste a bajt. Megtekinthetjük Piper és Leo első találkozást, amikor egymásnak mentek az utcán. Ebben az időszakban a 3 lány nem igen volt jóban egymással, folyamatos veszekedések tarkították az életöket, és bár Nagyi mindent megpróbált, hogy egyben tartsa a családot, nem sok eredményre jutott, ezért már azon gondolkozott, hogy megfosztja a lányokat az erejüktől, ám még mielőtt megtehette volna, meghalt. Talán nem véletlenül...

3.16.Elragad a halál

  2006.09.07. 16:37
Reece Davidson nyomozó nem tud felhagyni a Cole ügyében való kutatásban és ezért veszélybe kerül, mikor megtudja, hogy démonokkal van dolga. Piper és Leo az Égiektől egy világító mütyürt kapnak nászajándékba, ám -bár nem vallják be- mindkettőjük szerint ronda és fogalmuk sincs hova rakják. Prue meglát egy furcsa árnyat egy nő körül és egy kis kutakodás után rájön, hogy a Halál Angyala jelenlétét érzékelte. Mikor találkozik az Angyallal megpróbál harcolni ellene, és úgy gondolja, hogy ez az ember a leggonoszabb minden démon közül és őt hibáztatja édesanyja haláláért. A Halál Angyala elviszi egy kis utazásra, hogy meértesse Prueval a feladatát. Prue nem érti honnan tudja a nevét, ám az Angyal elmondja, hogy listájáról így Prue tudomást szerez arról, hogy nem sokára meghal.

3.15.Az esküvő

  2006.09.07. 16:34
Piper lázasan készül esküvőjére. Phoebe, Prue és Nagyi gyönyörűen dízsítik fel a lakást virágokkal és egyéb esküvői kellékekkel. Pruenak furcsa álmai vannak, amiről nem szívesen beszél, mivel nem akarja elrontani Piper nagy napját. Álmaiban egy kocsmában van, ahol találkozik egy T.J. nevű férfival aki verekedésbe keveredik és-bár nem szándékosan- de megöli az ellenfelét. Kiderül, hogy az a férfi a valóságban is meghalt és a rendőrség Pruet gyanúsítja mivel a videokamera felvétele szerint ott volt a történteknél. Az esküvő előtt néhány órával Victor, a lányok apja is megérkezik, aki még mindig vonakodik Leo személyétől, mióta megtudta, hogy fényőr. Prue nem érzi jól magát, ezért lefekszik aludni. Álmában megint a bárban van és találkozik T.J.-vel, aki elmondja, hogy körözi a rendőrség és segítene neki elszökni, ám Pruet már letartóztatják vagy tartóztatnák, mert Phoebe felébreszti. Ekkor az álom Prue, aki az igazi asztrálkivetítése, eltűnik a rendőrautóból. Később kiderül, hogy a bárban lévő Prue is az igazi, csak egy másik, eddig elfojtott énje. Pipert a készülődése közben egy vendég látogatja meg, méghozzá Patty az édesanyja, méghozzá nem szellemként, hanem teljes emberi testet öltve. Ám Patty elmonjda, hogy ő még mindig szellem, de az Égiek engedélyt adtak neki erre a napra, hogy lejöjjön a földre. A szertartás előtt pár perccel Darryl is megjelenik és értesíti Pruet, hogy körözi a rendőrség. Nagyi elkezdi a szertartást, ám hirtelen megjelenik egy Harley Davidsonon T.J.. Prue összesik és megjelnik a másik énje, aki felszáll a T.J. mögé a motorra és elviharzik.....

3.14.Feltámad a Vadnyugat

  2006.09.07. 16:33
Victor, a lányok apja elviszi Phoebet egy vadnyugati szellemvárosba, ahol találkozik egy idiánfiúval, Boval aki egy cowboy elől menekül. A férfi utoléri és lelövi a fiút, aki átesik Phoeben és ezáltal egy másgikus kapcsolat alakul ki köztük. Miután Phoebe hazér elmeséli a történteket és kinyomozzák, hogy a város el van átkozva, mivel ugyanaz a nap ismétlődik az idők végezetéig. Hirtelen megjelnik Cole és randira hívja Phoebet, a lány viszont éppen akkor akarja elmondani nővéreinek és Colenak, hogy kapcsolatuk véget ért, ám mikor megérinti a száján lévő sebet látomása lesz, amiben Bo-t hátbalövik és így Phoeeb is megsebesül. Leo nem tudja meggyógyítani mert Phoebe nem közvetlenül kapta a lövést. Cole felajánla, hogy segít, ám Prue nem bízik benne ezért vele, így együtt mennek el a szellemvárosba, de egy már egy másik síkon. Piper és Leo pedig ellátogatna a szellemvárosba, hátha találnak valamit, így Phoebe az apjával marad. Prue és Cole megtalálják az indián fiút, aki nem hisz nekik ezért megmutatják képességülek. Összefutnak Sutterrel is aki megakarja ölni Bo-t. Piper és Leo a városban találnak egy újságot, ami abból a koromból való és az áll benne, hogy Bo-t kivégezték így Phoebe is megfog halni. Pruék kiderítik, hogy a várost csak úgy megszabadítani az átoktól, ha a város lakói fellázadnak Sutter ellen, és így nem öli meg Bo-t. Sutter végül elkapja Bo-t és korbácsolni kezdi a város közepén. Eközben a való világban Phoebe is borzalmas kínokat él át. Végül Cole és Prue meggyőzik a helyieket, hogy lázadjanak így Sutter megpróbál elmenekülni, de nem sikerül neki. Ezután Prue és Cole hazatérnek, ahol már Leo gyógyítja Phoebe sebeit, sikeresen. Időközben Victor most tudja meg, hogy Leo fényőr. Ezért először vonakodva néz a fiúra, mivel a lányok anyjának, Pattynak is volt egy kapcsolata egy fényőrrel, Sammel, méghozzá - Victor elmondása szerint- a házasságuk alatt.

3.13.Mennyasszony,vőlegény

  2006.09.07. 16:33
Egy alakváltó démon, Zile és egy papnő Dantalian szövetséget kötnek. Ha Zilenek sikerül feleségül venni Pruet, akkor megtörik a Bűbájosok ereje, így megszerezhetik az Árnyak Könyvét. Miután Zile elrabolja Pruet és felségül veszi, Piper és Phoebe kezdenek furcsán viselkedni. Megjelennek rajtuk különböző démoni képességek és kezdenek gonosszá válni. Piper és Leo épp az esküvőszervezőt várja, mikor Piper megváltozik, és amint a szervezők megérkeznek állatokká változtatja őket, Leora is mérges lesz és megfagyasztja, ám ez a fagyasztás a szó szoros értelmében történik, így Leo egy jégtömbbé válik Phoebe pedig széttöri a Leo-szobrot ami többezer szilánkra törik szét.

3.12.Modern Faustok

  2006.09.07. 16:32
Leo ismét megkéri Piper kezét Patty gyűrűjével, ám a gyűrű elveszik. Leo elmondja Phoebenek, hogy mi történt, a lány pedig gyorsan ír egy varázsigét, amivel visszaszerezhetné az elveszett tárgyat. Ám a varázslat minden dolgot, amit a lányok valaha elveszettek előkerülnek:fél pár zokni, tollak, Phoebe barna haja, és Rasputin, a lányok 7 éve elveszett kutyája is. Prue találkozik egyetemi szerelmével, Tommal, akiről kiderül, hogy démonnak készül. Miközben a lányok megpróbálják a helyes útra téríteni a fiút, egy démoni pankráció kellős közepébe csöppenek. A harc közben Phoebe bevallja Pruenak, hogy nem ölte meg Beltahzort...

3.11.Fényőrzők klubbja

  2006.09.07. 16:31
A városban egy új démon tevékenykedik, Eames. Ez a démon jó boszorkákat öl meg, így megszerzi az erejüket és így egyre erősebbé válik. Eames immunis a lányok erőire, alakváltó és megtudja sokszorozni magát. Egy fényőr, Natalie, aki Leo régi ismerőse, figyelmezteti a lányokat a veszélyre. Phoebe egy látomása segítségével megkeresik a démont, ám mikor végeznének vele, megjelenik egy árnyőr. Eames elveszi a nyílát és megöli, majd eltűnik. Natalienak nem tetszik az ami Leo és Piper közt van, mert szerinte ez hátráltatja a férfit a munkájában. Phoebe elmondja Leonak, hogy hagyta elmenekülni Balthazort. Leo ideges lesz és kifelé menet a szobából összeesik, mert érzi, hogy egy boszorkány haldoklik. Natalie elmondja, hogy ez Eames trükkje, így akarja oda csalogatni a fényőröket és végezni akar velük. Leo magát érzi felelősnek, ezért elmegy és Nataliera bízza a lányokat. Natalie ki is talál egy tervet, aminek a végrehajtása egész szépen halad. Megszerzik Eames íjját és visszamennek a házba. Ám a lányoknak furcsa, hogy minden ilyen könnyen ment. Ekkor Natalie megérinti az íjjat, ami elkezd olvadni és Eames rájuk talál. Leszúrja Nataliet majd elmegy. Piper Leot hívja segítségül, aki bár néhány szabályt megszeg, ám mégis sikerül végezni a démonnal. Ezeket látva a Tanács engedélyt ad, hogy Leo és Piper összeházasodjanak.

3.10.Ha eljő a jégrémes

  2006.09.07. 16:31
Pruenak deja vu érzése támad, mikor Phoebevel meghallják a fagylaltoskocsi dallamát. Látják amint egy kislány elkezdi követni a kocsit, majd mikor utoléri a kocsi elnyeli őt. A lányok utána mennek, és amikor be mennek a kocsiba, egy teljesen más világba csöppenek. Egy hideg, jeges világba. Nemsokára kiderül, hogy amivel szemben állnak, az nem más mint a Semmi. Prue és Phoebe eltökélik, hogy megmentik a kislányt és a többi bent ragadt ártatlant. Ehhez segítségükre lesz a lányok apukája, Victor is. Végül kiderül, hogy nagy hibát követtek el mikor kiengedték a gyerekekt, mert ők valójában törpedémonok, és a jégkrémárus teljesen ártatlan...

3.09.Palackba zárt szellem

  2006.09.07. 16:27
Piper már nagyon készül érettségi találkozójára, ám fél, hogy volt osztálytársai lekezelik, hogy nem vitte semmire. A találkozóra a P3-ban kerül sor. Eközben Phoebe megrögzötten nyomoz a Turner család, pontosabban Cole után. Egy lélekdémon, Terra megszökik a démonok barlangjából. Megszáll egy járókelőt,majd a P3-hoz megy, ott végez a testet adó férfival, majd megszállja Pipert. Terra mentora, Kierkan megkeresi a dmont, és ráis talál a Halliwell házban Piper testében. A lány végez vele, Piper boszorkányságát felhasználva. Phoebe és Prue is észreveszik testvérük furcsa viselkedését, majd az Árnyak Könyve segítségével kiderítik mifolyik itt. Mikor a P3-ba érnek Piper már félig részegen a bárpulton táncol, és nyilvánosan használja képességeit. Prue és Phoebe nem tudnak mit tenni, mert Piper a Hármak Erejének egyike. Végül Prue leszúrja Pipert, így meghal. Terra átköltözik Leo testébe, így már tudnak vele végezni. Alkut kötnek miszerint, ha megmenteni Piper életét szabadon engedik. Terra belemegy az egyzségbe, ám miután visszahozta Pipert a Bűbájosok elpusztítják.

3.08.Belthazor

  2006.09.07. 16:27
Prue és Piper kivágta egy darabot Balthazor hasából, hogy így egy elpusztító bájitalt készítsenek a démon ellen. Eközben Baltahzor, sebesülten, egy Krell nevű démon elől menekül, akit a démonvilág küldött rá, hogy végezzen vele. Phoebe elkezdi keresni Cole-t, először az irodájába megy, de ott csak a férfi után kutató nyomozót találja. Mindeközben Piper és Prue megpróbálják megidézni Balthazort, ám helyette a démont üldöző Krell jelenik meg. Piper megfagyasztja miközben az a levegőben van. Csak a fejét olvasztja ki, így a kitudják kérdezni, anélkül, hogy bármit is tehetne. Végül egyezséget kötnek, hogy a Hármak Erejével és a démon erejével pusztítsák el Balthazort. Phoebe az iroda után Cole lakására megy, ám úgy tűnik nincs a lakásban senki. Mikor elindul visszafelé, észreveszi a padlón lévő vérfoltokat, amik egyenesen a férfi lakásához vezetnek. Mikor bemeyg, megtalálja a hasán megsebesült férfit. Leot- hívja segítségül, ám az nem hallja őt, mert épp Pruenak és Pipernek segít. Phoebe hazamegy Leoért. Eközben a két nővére és Krell egy másik nyomon haladnak,ami a végén rossznak bizonyul. Leo először nem akarja megygógyítani Cole-t, mondván ezt a szíbályok tiltják, végül mégis belemegy, ám a sem nem gyógyul be, és egy elektromos impulzussal ellöki a férfit. Leo félrehívja a Phoebet, és elmagyarázza neki, hogy lehet, hogy azért nem gyógyul aseb, mert a férfi démon, és nem is akármelyik, hanem Balthazor, végülis a sebe ugyanott van, ahol a lányok megsebezték a démont. Phoebe nem hisz neki. Amikor Prue és Piper Cole lakására érnek, a férfi átváltozik Balthazorrá és elviszi a temetőbe Phoebet. Ott elmondja a lánynak, hogy csak félig démon, mert az apja ember volt. A végén együtt elpusztítják Krellt, és bár Phoebe tudja, hogy Cole Balthazor, elengedi és testvéreinek azt mondja, hogy a démon meghalt.

3.07.A testvérviszáj

  2006.09.07. 16:26
A Triád egy kést ad Colenak, hogy végezzen a Bűbájosokkal. A lányok békés reggelijét Belthazor zavarja meg,a ki megtámadja őket, ám a lányok minden képességüket bevetik, hogy végezzenek vele, a harc végén Piper egy kést repít a démonba, aki Leová változik. Kiderül, hogy ez csak az Égiek egy próbája volt, amiben a testvérek sikeresen helytálltak. A Triád egy gyűlölet démont, Andrast küldi a Bűbájosok nyomába. A démon elkezd viszályt szítani a testvérek közt, először Piper, majd Prue végül a Cole-tól hazaérkező Phoebe kezd ingerülten viselkedni. A Bűbájsok egymást akarják bántani az erejükkel, a harc végén Phoebe elrohan Colehoz, hogy nála találjon vigaszt. Mivel a lányok összevesztek a Hármak Ereje elveszett. Mikor Phoebe visszament Colehoz, a férfi elővette a kést, de az emberiénje felülemelkedett így nem tudott végezni a lánnyal, inkább haza küldte, mert tudta, ha tovább marad ott baja eshet. Mikor Phoebe hazatér Leo megpróbál segíteni a lányoknak legyőzni Andrast. A tetsvérek kibékülnek és a Hármak Ereje újból összeáll. A Triád magához hivatja Cole-t, és kérdőre vonja, hogy miért ne végzett a nővérekkel. Cole nagyon dühös lesz és végez a Triád, így megszabadítja a Bűbájosokat egyik legnagyobb ellenségüktől. Ám Cole nem igazán tudja mit csináljon, mert, bár szerelmes Phoebebe, olykor elő tör a démoni énje és képes lenne bántani a lányt.

3.06.Az érző

  2006.09.07. 16:26
Prue a telekinézist gyakorolja, mivel asztrálmódban még nem tudja eléggé használni ezt az erejét. Elmegy egy férfihoz, akit megátkoztak, empatikus képessége van, de csak a fájdalmat érzi másokon és ebbe már teljesen belebolondul. Prue átérzi fájdalmát, ezért hazamegy, hogy valami megoldást találjon. Phoebe és Cole el mennek ebédelni, Piper és Leo is velük megy, bár ennek Cole nem igazán üröl. Prue megint megkeresi a férfit, és elmond egy varázsigét, ami megszüntetje a férfi fájdalmát, ám a kínzó képesség Prue-ra száll. Az ebéd nem éppen kellemes körülmények között zajlik, mivel Cole nem igazán beszél és Phoebe hibája próbálja oldani a hangulatot nem igazán sikerül neki. A férfiról, akit Prue megmentett kiderül, hogy egy démon, és ahhoz, hogy végleg megbizanyosodjon, hogy az átok megszűnt, meg kell ölnie a hordozóját - ez esetben Pruet - így hát elkezdi keresni a Bűbájosokat. Prue elkezdi felfedezni magán az empátia jeleit, mikor elmegy egy fogászati rendelőbe, minden ott lévő beteg pozitív érzéseit érzi. Mire viszont haza ér, már nem csak jó dolgokat érzi, hanem a rosszakat is. Mikor Phoebe és Piper megcsípkedik egymást, nem csak a húgainak fáj a dolog, hanem ő maga is szörnyen érzi magát, mert érzi a fájdalamikat. Este Phoebe Colenál alszik. Másnap Prue már az összes ember negatív érzésiet, gondolatait érzi, ami miatt már a képességeit sem tudja használni. Piper, Phoebe és Leo a démon nyomába erednek. A szálak egy elmegyógyintézetbe vezetnek, ahol egy férfi mindent tud, de eleinte fél mesélni. Végül Piper és Leo megygőzik a férfit, aki lemegy a pincébe Pruehoz és elmagyarázza, hogyan tudná megtörni az átko

3.05.Démonok és emberek

  2006.09.07. 16:25
Mikor Prue hazaér nyitva találja az ajtót, mikor az előszobába ér, valaki leteríti, majd elmenekül. Mikor a testvérei is haza érnek elmeséli nekik mi történt, de nekik egy szimpla betörésnek tűnik, így nem foglalkoznak vele. Darryl nyomokat keres, ám nem sokat talál. Prue Leot hívja, hogy segítsen, de amikor a férfi meglátja Pipert, rögtön megfeledkezik a körülötte lévő világról, így Prue egyedül kezd neki felgöngyölíteni az ügyet, ami csak őt fogalalkoztatja. Ebben az epizódban csókolózik először Phoebe és Cole.

3.04.Minden boszorkák éjszakája

  2006.09.07. 16:25
Halloween napján visszatérnek a Bűbájosok régi ellenségei a grimlockok. A harc közben egy furcsa időkapu nyílik meg és beszippantja a lányok, akik a 400 évvel ezelőtti Vriginiába kerülnek, ahol épp hajtóvadászat folyik a boszorkányok ellen, főleg, egy még meg sem született boszorkány ellen, aki jóslatokat szerint, a leghatalmasabb lesz minden boszorka közt. Mint később kiderül a lányok egy boszorkány koven idézte meg, hogy megmentsék a születendő gyermeket. A Bűbájosoknak viszont rá kell jönniük, hogy amúltban nincs semmilyen erejük, ezért azok nélkül kell helytállniuk. A születendő gyermek nem más, mint Melinda Warren a lányok őse, aki megjósolta, és le is jegyezte az Árnyak Könyvébe, hogy egy nap születik majd három lánytestvér akik minden idők legnagyobb boszorkái lesznek. A lányok feladatát még Cole is nehezíti aki utánuk jött, hogy megakadályozza a gyermek világra jöttét, mert ha sikerül neki, akkor a Bűbájosok sem lesznek a jövőben. Eközben a jelenben Darryl és Leo próbál zöld ágra vergődni a grimlockokkal

3.03.Egyszer volt,hol nem volt

  2006.09.07. 16:23
Piper teljesen ki van készülve, és határozottan tiltakozik az Égiek ellen, és nem hajlandó teljesíteni a boszorkányi kötelességeit. Phoebe majdnem elüt egy kislányt, aki a trollok elől menekül, mivel azok elakarják venni a ládikát, amiben a Tündérvilág hercegnője rejtőzik. A kislány, Kate varázspor segítségével visszaadja Prue és Phoebe gyermeki énjét, mivel a tündéreket és egyéb tündérvilági lényeket csak a gyermekek látják. Piper csak nagy nehezen hajlandó segíteni, de amikor a trollok már őt sem kímélik, beleegyezik, de sajnos már túl későn, mert a tündér hercegnőt már elrabolták, Kate-t pedig tündérré változtatták és bezárták egy barlangba. Így hát a két gyermeklelkű Pruenak és Phoebenek ill. az ideges Pipernek kell megmenteni a kislányt és a Tündérvilágot. Eközben Cole az Árnyak Könyvét próbálja megkaparintani...

3.02.Napfogyatkozás

  2006.09.07. 16:22
Piper készülödik esküvőjére, ám fél nehogy a Tanács tudomást szerezzen róla és megakadályozzák az egybekelést. A Halliwell ház ajtajában a lányok találnak egy baglyot aki hirtelen egy meztelen férfivá változik. Miután a lányok felruházzák a férfit, Christopher elmondja nekik, hogy őt és barátnőjét, annak volt barátja, aki mellesleg démon elátkozta, így a lány, Brooke napnyugtától napketééig farkas, míg Christopher napkeltétől napnyugtáig bagoly, így sosem tudnak együtt lenni. A pár csak azt a kiutat látja, ha mindketten meghalnak. Piper és Phoebe egy könyvesboltban összetalálkoznak Cole-lal aki Piper egyik könyvét -esküvői könyvet-, a lány kosarából a sajátjába csempészi. A Bűbájosok megpróbálnak segíteni Christopheren és Brookon. A főnökdémon megparancsolja, hogy végezzenek Christopherrel, ám a fülébe jut a hír miszerint, a párt már boszorkák védelmezik. Szerencsére Phoeeb látomásának segítségével megakadályozzák a gyilkosságot. A Halliwell lányok végeznek a démonnal, megtörik az átkot és a pár boldogan élhet tovább. Eközben Piper és Leo az esküvőt tervezgetik teljes titokban. A szertartást Nagyi fogja levezteni. Mivel napfogyatkozás van, az Égiek nem látnak le a földre, így nem tudják megakafályozni az egybekelést, ám Cole az ellopott könyvből rájön, hogy esküvő készül, így hát aszól főnökeinek, akik a hírt továbbítják az Égieknek. A szertartás még elsem kezdődik,a mikor Leot elorbolják. Piepr pedig teljesen kiborul.

3.01.Az államügyész

  2006.09.07. 16:22
A lányok megismerkednek Cole Turnerrel, aki a Kerületi Ügyészségen dolgozik, és akivel Phoebe megbeszélt egy találkozót. Ám még a találkozó előtt egy démon megtámadja Colet, és a lányok az utolsó pillanatban érkeznek, hogy megmentsék a férfit. A démon egy késsel megtámadja Phoebet, aki ijedtében felugrik és csodák csodájára a levegőben marad. Ez Phoebe új ereje a levitáció Közben Prue a fegyvert a démon homlokának röpíti. Prue megtudja, hogy az eddigi támadásokat a Triádnak köszönhették. Leot informálják az égiek, hogy mostanában több olyan gyilkosság is történt, amikor az áldozat homlokán egy fordított háromszöget találtak. A Bűbájosok tanúi lesznek egynek így megpróbálnak végezni az elkövetőkkel, ami sikerül is nekik. A rész végén Leo, a fenti fürdőszobában, megkéri Piper kezét, akkor rögtön igent mond.

 
 
 
Indulás: 2005-10-16
 
modulnev

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon